ÍGY IMÁDKOZZATOK!
Amint
tapasztaltátok, ezeken a reggeli áhítatokon kiállok ide elétek,
mondok néhány gondolatot Istenről, Isten felénk való
elköteleződéséről, utána imádkozom, és elmondjuk a
Miatyánkot. De minek az imádság? Mire való megtanulni valami
kötelező, kötött szövegű versikét, aztán azt mantrázni? Mire
való beszélni a levegőbe, szólni olyasvalakihez, akit nem látunk?
Egyáltalán mi az ima? A következő hetekben ebbe a tudásba
szeretnélek bevezetni titeket.
Játsszunk.
Rakj le mindent a kezedből. Csukd be a szemed. Lélegezz be
és ki lassan. Fordítsd a tenyered fölfelé. Most
gondolj arra, ami eddig történt veled ma.
Fölkeltél.
Már
megint hétfő :-(
Álmodtál. Próbáld felidézni az álmod. De
jó lenne még ott lenni...
Felöltöztél. Megmosakodtál. Talán
így jól nézek ki.
Eljöttél a suliba. Itt ülsz. Remélem,
rövid lesz... Most
gondolj arra, ami vár rád ma.
Dolgozat. Felelés. Bárcsak
sikerülne...
Nincs kész a házim. De
jó lenne, ha nem kérdezne rá a tanár... Délután
randim van. Vajon
mi van a kedvesemmel?
Edzés lesz. Kéne
egy kemény edzés, tele van a hócipőm mindennel... … Most
nyisd ki a szemed.
Mit
csináltál most? Rendezted a gondolataid, előtörtek az érzéseid,
vágyaid, aggodalmad, eléd jöttek egy napod megtörtént és
várható programjai. De mindben benne voltál. Ez vagy most Te az
érzéseiddel. S közben beszélgettél magaddal. Vagy nem magaddal?
Az
imádság beszélgetés. Életed kinyitása fölfelé.
Az imádság
mozdulatai
mind erre utalnak. A nyitott
tenyér
az odaadás és az elfogadás készségét fejezi ki. Az
összekulcsolt
kéz
annak kifejezése, hogy össze akarok kapcsolódni valakivel, akiben
bízom. Mint amikor szerelmesed kezébe kulcsolod a tiedet. A két
tenyerünk összeérintése
azt jelenti, teljesen érinteni szeretném Istent, meg akarom ismerni
a gondolatait, hogy az ő tudásával ismerjek, lássak, értsek
dolgokat az életemben. Hogy úgy lássam magam, ahogy ő lát engem.
Az
imádság beszélgetés Istennel.
Te is beszélgettél, s nem csak magadban beszéltél. Nem mindig
vagyunk ugyan tisztában azzal, hogy hall valaki minket, de egy „Jaj,
Istenem”, egy „Oh, Jesus Christ”, egy „hál' Istennek” mind
ima.
Jézust
megkérik a hallgatói, tanítványai, diákjai, hogy taníts minket
imádkozni. Erre Jézus elmondja nekik a Miatyánkot, de az elején
ezt teszi hozzá: így
imádkozzatok.
Nem azt mondja: ezt imádkozzátok napi ötször, százszor, hanem
hogy így. A
módját, a lényegét tekintve így beszélgessetek Istennel.
Ne automataként, egy előre felvett szöveget ismételve, hanem
playback helyett élőben add elő magad, add oda magad Istennek. –
Így. Nyitottan.
Összekapcsolódva, kapcsolatba lépve vele. Érintkezve vele.
Így
imádkozzunk: Isten!
Életünk történik. Annyi minden zajlik körülöttünk és
bennünk. Jólesik alkalomadtán összeszedni magunkat, szembenézni
érzéseinkkel, kimondani, ami fáj, ami izgat, ami érdekel, ami
szívünk vágya. És igazából jó volna hinni abban, hogy amikor
ezt kimondjuk, akkor hallja is valaki, Te. Hogy nem vagyunk egyedül,
hogy Te rezonálsz ránk, Te válaszolsz kérdéseinkre, Te értesz,
megértesz minket. Taníts minket imádkozni, beszélgetni Veled.
Ámen.
MIATYÁNK, AKI A MENNYEKBEN VAGY
Elég
laza korban élünk. Ami száz évvel ezelőtt elképzelhetetlen
volt, hogy egy diák a tanárát, egy beosztott a felettesét, egy
asszony a férjét tegezze, az ma informális, azaz nem hivatalos
kapcsolatban szinte természetes. Egykor cirkalmas megszólítások
kellettek ahhoz, hogy levelet írjunk a mélyen tisztelt, nagyságos,
főtisztelendő, excellenciás, etc. úrnak, asszonynak, ma
sok levélben csak ennyi áll nagyon helytelenül: Tisztelt Cím!
De
egy nem változott. A
legnagyobbat – ahogy az Ószövetség hívja –: az Örökkévalót,
a Mindenhatót, a Seregek Urát simán
letegezhetjük. Istent senki se magázza, és neki nem is áll
feljebb.
Jézus ezt élezi ki, amikor ehhez valami egészen új szemléletet
is hozzátesz: Ne képzeld és ne szólítsd Istent valami távoli,
magas rangú hatalomnak, hanem lásd meg benne az Atyát. Szólítsd
Őt Apának. Héberül: Abbá.
Apa, apu, apuci.
Sokan
talán értitek ezt, mert van róla tapasztalatotok. Tudjátok,
milyen egy apuci, akivel lehet birkózni, focizni, aki ölébe vesz,
és megvigasztal, ha elestem, akivel lehet beszélgetni a
lányokról/fiúkról. Aki néha ciki, mert nem tud haladni a korral,
aki rémes, mert tilt mindent, de mégis eljön értem hajnalban a
diszkóba, mert nem akarja, hogy bajom essen.
És
sajnos, lehettek páran, akiknek az apa egyet jelent a piával, a
veszekedéssel, a félelemmel... vagy azzal a nagy űrrel, amit a
hiánya jelent és a vággyal, hogy bárcsak lenne valakim, aki erős,
akire felnézhetek, akiben megbízhatom.
Jézus
jó apával, rossz apával, vagy apa nélkül felnövő embereknek
mondja: Hívd
Istent apucinak.
Gondolj jó apádra, vagy arra, ami hiányzik belőle. Vidd
a vágyaidat elé, és add oda neki bizalmadat.
Jézus
másik merész tanítása Isten-apuval kapcsolatban az volt, amikor a
mennyről beszélt. A mi apucink a mennyekben van. De hol a menny?
Fent a menny, lent a pokol? Gagarin nem látta az űrben, tehát
nincs menny, és nincs Isten. De amikor azt mondod, mennyei ez az íz,
angyali ez a gyerek, amikor boldognak érzed magad és az egekben
röpködsz, akkor nem a mennyben vagy?
Jézus
azt mondja: Isten
országa
– azaz a mennyország – közöttetek
van, bennetek van.
Isten országa egy olyan dimenzió, amely túl van a mi tér-időnkön.
Egy ezek fölött álló dimenzió. Kvantumfizikusok agyalnak
ilyeneken, de még nekik is magas. A tény az, hogy mégis
érzékelhetjük ezt a valóságot, méghozzá egyáltalán nem
bonyolult módon. Pusztán nyitottság kell hozzá. Bizalommal
teli szív.
Példa:
kisfiaim kisgyerek korukban minden gondolkodás nélkül ugrottak a
kezembe, amikor a 7. lépcsőfokon álltak és kitártam a karom.
Tudták, hogy bízhatnak bennem. Látták a szeretetemet, evidens
volt számukra az ölelésem biztonsága.
Amikor
az első
lépcsőfokról
mersz ugrani, akkor Isten
alapjait ismered meg.
Kitárul az első mennyország. Amikor egyre több bizalmat igényel
tőled Isten, egyre merészebb dolgokban bízod rá magad, úgy lépsz
feljebb/beljebb ebben az ismeretben egészen a 7. mennyországig, a
legmélyebb ismeretig. Az
Isten országa itt van köztünk/bennünk.
Mersz ugrani Isten-apu karjaiba?
Atyánk!
Köszönjük neked, hogy így hívhatunk: Apu. Sokan értjük ezt a
szót, és jó nekünk, hogy van apánk. De van, akinek fáj, mert
olyan, amilyen, mert nincs, mert hiányzik. Kérünk, vonj minket
bizalmadba, oldd fel a bennünk lévő ellenérzéseket, és
fokozatosan mutasd meg nekünk azt, ami ugyan láthatatlan, de
megtapasztalható: a Te szereteted nagyságát. Kérünk. Ámen.
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED!
Mit
jelent az a szó, hogy szent? 10-ből 9 ember elsőre azt felelné:
hát tökéletesen, tisztán élő ember. És rögtön eszünkbe
jutnak a glóriás
ikonok
és középkori festmények ragyogó arcú hívőkről, akik azt
gondoljuk, hogy valamiképp kiszálltak a hétköznapi életből, és
mintha a föld felett jártak volna. Erkölcsi mércét alkalmazunk,
és fel is emeljük ezeket az embereket a megvalósíthatatlan
ideálok magasára, és ezzel meg is magyarázzuk magunknak, hogy mi
miért nem lehetünk ilyenek. Pedig
ezek az emberek nem attól lettek nagyok és szentek, mert
tökéletesre csiszolták magukat, hanem azért, mert életük
mélységeiben és magaslatain, örömeikben és súlyos
életterheikben megtanulták, hogy az a szent, ami Istené.
Az a szent, aki Istené.
Éppen
ezért pl. a Szent
Koronán
lévő apostolok és szentek élete egy magyar király fején erősen
arra kellett, hogy inspirálja az ország vezetőjét, hogy az életet
jobbítsa, és döntéseit Isten szándékai szerint hozza meg.
Árpád-házi
Szent Erzsébet
vagy Szent
Margit
képesek voltak odaszentelni, odaadni magukat Istennek: családosan
vagy egyedülállóan megmutatni a környezetükben élőknek Isten
irgalmasságát, békéjét. Így odavitték az embereknek az irgalom
és a béketeremtés cselekedetei révén magát Istent.
Nemhiába mondja Luther: Isten neve magában is szent ugyan, de mi azt kérjük ebben az imádságban, hogy közöttünk is szent legyen.
Ez
vezette
Benedeket
vagy Ferencet is arra, hogy közösségbe szervezze az embereket, és
testvéreknek nevezzék őket. Hogy közöttük is megjelenjen a
Szent Isten. Ezért mosta Szent
Ferenc
a leprás testét, ezért énekelt és prédikált a madaraknak,
ezért épített újjá egy romos templomot a szegényeknek.
Ezért lépett ki az apácazárda falai közül Teréz anya, hogy haldoklókat itasson India nyomornegyedeiben, és adjon nekik egy utolsó szál cigit néhány jó szó és az evangélium mellé.szegényeknek.
Ezért indult el II.
János Pál
pápa, hogy Jézus igazi utazó nagyköveteként elvigye az Ő
szeretetét több, mint száz országba. Ezért csókolta meg a
földet bárhol, ahol kiszállt a repülőből, mert ezzel is
kifejezte: Itt az Isten közöttetek. Elhoztam nektek Szeretetét.
Szent az, ami, aki Istené. Látszólag ezzel ellentétes a bűn, bűnös, mert ez meg azt jelenti, amiben nincs ott az Isten. Luther Márton viszont arra tanított minket, hogy ez a kettő dolog az ember életében egyszerre jelen van. Egyszerre vagyunk bűnösök, Isten nélkül élők, és szentek, azaz Istenéi.
Itt vagytok ti, itt vagyunk mi. Szentek és
bűnösök. Isten
hiányától szenvedünk és ezért bántjuk egymást, mert nem
ismerjük a Szeretet igazi arcát. De Isten körbevesz, sajátjának
tart minket, közénk jön, és meg akarja mutatni Szeretetét. Talán
bennem, talán osztálytársad életén keresztül, tanáraid által,
a hittanórán, a közelgő ádvent gyertyafényében, egy jó
szóban, egy nyitott fülben, egy kézfogásban, egy kinyíló Biblia
lapjain, az ima csendjében... Itt vagyunk mi. Szentek és bűnösök.
Bűnösök, de Isten számára szentek.
Szenteltessék
meg a Te neved, Uram. Jó, hogy láthatatlanul is jelen vagy köztünk.
Kérünk, szeress magadhoz minket, hogy megérezzük és meglássuk,
hogy tieid vagyunk, szentek vagyunk. S bár lehet, hogy nincs még
glóriánk, nem is akarjuk fényezni saját dicsőségünket, csak
egyszerűen meg szeretnénk fürdeni a Te fényedben, a Te békédben,
a Te jó dolgokra serkentő közelségedben. Vezess ma minket úgy,
hogy egy egészen egyszerű dologban megmutathassunk Téged. Ámen.
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!
Isten
szívünk mélyén keres otthont magának, és minden korlátot,
gátat, akadályt elsöpör, eltakarít a felénk tartó útjából.
A bűnbocsánat pontosan ezt jelenti. Minden Isten nélkül való
dolog – gondolat, szó, tett, szándék, döntés, az egész
állapot, amiben úgy élünk, hogy nem vesszük figyelembe Istent,
és utána szenvedünk ettől –, mindezt
Isten kinyújtott keze révén áthidalja.
Eljön hozzánk. Itt van. Ez advent lényege, és a mi reményünk.
Miatyánk
2. kérése: Jöjjön
el a Te országod!
Amikor ezt kérjük Istentől, akkor igazából azt kérjük, hogy
segítsen
észrevenni azt, hogy Ő itt van.
Mert itt van, csak mi vagyunk rá vakok. Te is, én is. Annyi
pillanat van életünkben. 1 nap = 24 óra = 1440 perc = 86400 mp. És
mi ezt a 86400 mp-t elfolyatjuk úgy, mint a vizet fogmosáskor.
Eltékozoljuk, kihagyjuk, elveszítjük. Pedig Isten folyamatosan itt
van.
Advent
ideje arra jó, hogy megértsük azt, amit Jézus hirdetett: Térjetek
meg, mert elközelített a mennyek országa! = Változtassátok
meg gondolkodásotok irányát! Forduljatok Isten felé, nyissátok
ki szemeteket, szíveteket, vegyétek észre, hogy eljött!
Biztos
viccelődtök jónéhányan mostanában azon, hogy idén nem is lesz
karácsony, mert a maják világvégét jósoltak. Ha világvége nem
is lesz, de az ő kozmikus időszámításuk
szerint új naptárat kell venni. Egy 400 éves periódus (12.
baktun) véget ér, és jön a következő. (a 13. baktun) Mi is újra
és újra előveszünk egy új naptárat. Múlik az időnk. De vajon
telik is? Teljesebbé lesz-e? Advent idején ezt a teljességet
láthatjuk meg Jézusban.
Az
ország szó jelentése elég nyilvánvaló. Ami az ország területe,
ott van az állam vezetőjének jogi befolyása. Ha kicsi számára,
próbál többet elfoglalni. Ami az ország területe, ott van az ő
urusága, uralkodási joga. Isten
országa,
urusága, királysága nem
földrajzi területhez kötött, hanem szívekhez. Ezért ha a Te
szívedben nem foglalja el Isten a trónt, akkor nincs fölötted
hatalma.
Akkor majd más uralkodik fölötted. Egy ideig talán te, de aztán
átveszik a hatalmat a pénz, a munkamánia, a szenvedélyek, a
depresszió, a buli.
Advent
tehát nem csak gyertyázásról meg ajándékvásárlásról szól.
Személyes vonatkozása sokkal fontosabb: eljött hozzád Jézus, és
szeretne
életed Ura lenni.
Hogy miért jó, ha valaki újra parancsol neked, amikor inkább
szeretnél a magad ura lenni? Nehéz és jogos kérdés. Nem
tökéletes a válaszom, de engem segít: Isten
nem zsarnok, hanem olyan hatalom, aki a
legjobbat akarja nekem, és a legjobbat akarja kihozni belőlem.
Azt, akinek és amire teremtett. És uralkodásának mottója a
Szeretet. A feltételek nélküli, önmagát odaadó szeretet.
Arcképe pedig: Jézus.
Jöjjön
el a Te országod, Urunk a mi életünkbe is. Nem vezérekre és
főnökökre van szükségünk, akik területeket, időt, pénzt,
energiát rabolnak tőlünk, hanem olyan Úrra, aki szeret, aki jót
akar és jó felé vezet. Aki segít azzá formálódni, akik igazán
mi vagyunk. Jöjj, Jézus, és legyen láthatóvá országod a mi
szívünkben is.
LEGYEN MEG A TE AKARATOD!
Legyen
meg a Te akaratod! Hallottátok ezt a mondatot mostanában olyan
szövegkörnyezetben, ami nem imádság volt? Ki
az, aki a mai világban ki tudja, ki akarja mondani
azt, hogy oké, ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem ahogyan Te?
Oké, neked van igazad, nem nekem!
Tinédzserként
belátni azt, hogy egy idősebb többet tapasztalt, és jobban
láthatja a világ összefüggéseit, no elég kétséges. Amikor
16-17 éves voltam, és megtértem, és nagyon keresztény lettem,
egyáltalán nem lettem belátóbb, mint a bulizós, kocsmázós
osztálytársaim. Sőt, még meg is magyaráztam állításaim igaz
voltát, hiszen a Biblia szavaival érveltem, az meg Isten Szava.
Szóval én sokkal megalapozottabban látom a világot, és tudom, mi
a jó, nemde?
A
felnőttek
sem egyszerűbbek ám! Amikor az ember a maga kezébe veszi önmaga
megvalósítását: egyetemválasztás, párválasztás, házépítés,
családtervezés... annyi ütközőpontot talál, ahányat csak akar.
És minden érdekütközés, ellentét újra és újra előveszi azt
a kérdést: kinek van igaza, kinek legyen meg az akarata, kinek a
tervét valósítsuk meg. A
puszta mindennapi együttélés,
az otthonunk rendjének megszervezése, az időbeosztás tele van
taposóaknákkal, hiszen először mindenki mást akar. De együtt
élni azt is jelenti, hogy alkalmazkodni kell egymáshoz.
Ezért
először kompromisszumokra
törekszünk. Én is feladok a magam vágyaiból, te is feladsz,
aztán csak sikerül együtt tovább menni. Ilyen elvileg a jó
politika. Pluszért bevállalok némi mínuszt, de alapvetően
nyerek.
A
konszenzus
ennél pozitívabb. Úgy jutunk közös nevezőre, hogy senki sem
veszít, hanem addig tárgyalunk, míg mindannyian elfogadunk egy, a
saját elképzeléseinket és a másik elképzeléseit is magába
építő, de együttesen jobb elképzelést. Nincs mínusz, csak
plusz.
De
mit kezdjünk ezzel: Legyen meg a Te akaratod!? Ez hogyan lenne nekem
jó, ha az enyém nincs benne? Itt
most nem emberi együttélésről van már szó, hanem arról a
relációról, amikor Te
és Isten hogyan
vagytok egymással. Amikor Jézus erre tanít, akkor nem azt mondja:
kuss,
itt én parancsolok,
tehát nem megtörni akarja a vágyainkat és akaratunkat, hanem meg
akar tanítani minket arra, hogy a legjobb az, amikor önmagadat –
vágyakat, szándékot, döntést, akaratot – Isten kezébe teszed
le. Ez
nem lemondás önmagadról, hanem önmagad odaadása Istennek,
aki teremtett téged, és aki tudja, mi a legjobb neked. Nem csak jó,
de a legjobb!
A
kompromisszum: kézfogás.
A
konszenzus: ölelés.
Az
odaadás: nyitott tenyér.
Ima:
Istenünk! Nehéz leckét adtál ma nekünk. Nem olyan egyszerű ám
csak úgy engedni, letenni a Te kezedbe terveinket, sziporkázó
ötleteinket, álmainkat, amikor próbálgatjuk szárnyainkat, és
szeretnénk magunkat megvalósítani, megtapasztalni az életet és
döntéseink súlyát. Segíts minket abban, hogy fiatalságunk és
önállóságunk vágya ne akadály legyen feléd, hanem inkább
bátor lépés arra, hogy kipróbáljuk a Te akaratodat, hogy
beletekinthessünk a Te velünk való terveidbe. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése