Miatyánk

ÍGY IMÁDKOZZATOK!


Amint tapasztaltátok, ezeken a reggeli áhítatokon kiállok ide elétek, mondok néhány gondolatot Istenről, Isten felénk való elköteleződéséről, utána imádkozom, és elmondjuk a Miatyánkot. De minek az imádság? Mire való megtanulni valami kötelező, kötött szövegű versikét, aztán azt mantrázni? Mire való beszélni a levegőbe, szólni olyasvalakihez, akit nem látunk? Egyáltalán mi az ima? A következő hetekben ebbe a tudásba szeretnélek bevezetni titeket.
Játsszunk. Rakj le mindent a kezedből. Csukd be a szemed. Lélegezz be és ki lassan. Fordítsd a tenyered fölfelé. Most gondolj arra, ami eddig történt veled ma. Fölkeltél. Már megint hétfő :-( Álmodtál. Próbáld felidézni az álmod. De jó lenne még ott lenni... Felöltöztél. Megmosakodtál. Talán így jól nézek ki. Eljöttél a suliba. Itt ülsz. Remélem, rövid lesz... Most gondolj arra, ami vár rád ma. Dolgozat. Felelés. Bárcsak sikerülne... Nincs kész a házim. De jó lenne, ha nem kérdezne rá a tanár... Délután randim van. Vajon mi van a kedvesemmel? Edzés lesz. Kéne egy kemény edzés, tele van a hócipőm mindennel... … Most nyisd ki a szemed.
Mit csináltál most? Rendezted a gondolataid, előtörtek az érzéseid, vágyaid, aggodalmad, eléd jöttek egy napod megtörtént és várható programjai. De mindben benne voltál. Ez vagy most Te az érzéseiddel. S közben beszélgettél magaddal. Vagy nem magaddal?
Az imádság beszélgetés. Életed kinyitása fölfelé. Az imádság mozdulatai mind erre utalnak. A nyitott tenyér az odaadás és az elfogadás készségét fejezi ki. Az összekulcsolt kéz annak kifejezése, hogy össze akarok kapcsolódni valakivel, akiben bízom. Mint amikor szerelmesed kezébe kulcsolod a tiedet. A két tenyerünk összeérintése azt jelenti, teljesen érinteni szeretném Istent, meg akarom ismerni a gondolatait, hogy az ő tudásával ismerjek, lássak, értsek dolgokat az életemben. Hogy úgy lássam magam, ahogy ő lát engem.
Az imádság beszélgetés Istennel. Te is beszélgettél, s nem csak magadban beszéltél. Nem mindig vagyunk ugyan tisztában azzal, hogy hall valaki minket, de egy „Jaj, Istenem”, egy „Oh, Jesus Christ”, egy „hál' Istennek” mind ima.
Jézust megkérik a hallgatói, tanítványai, diákjai, hogy taníts minket imádkozni. Erre Jézus elmondja nekik a Miatyánkot, de az elején ezt teszi hozzá: így imádkozzatok. Nem azt mondja: ezt imádkozzátok napi ötször, százszor, hanem hogy így. A módját, a lényegét tekintve így beszélgessetek Istennel. Ne automataként, egy előre felvett szöveget ismételve, hanem playback helyett élőben add elő magad, add oda magad Istennek. – Így. Nyitottan. Összekapcsolódva, kapcsolatba lépve vele. Érintkezve vele.

Így imádkozzunk: Isten! Életünk történik. Annyi minden zajlik körülöttünk és bennünk. Jólesik alkalomadtán összeszedni magunkat, szembenézni érzéseinkkel, kimondani, ami fáj, ami izgat, ami érdekel, ami szívünk vágya. És igazából jó volna hinni abban, hogy amikor ezt kimondjuk, akkor hallja is valaki, Te. Hogy nem vagyunk egyedül, hogy Te rezonálsz ránk, Te válaszolsz kérdéseinkre, Te értesz, megértesz minket. Taníts minket imádkozni, beszélgetni Veled. Ámen. 



MIATYÁNK, AKI A MENNYEKBEN VAGY

Elég laza korban élünk. Ami száz évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt, hogy egy diák a tanárát, egy beosztott a felettesét, egy asszony a férjét tegezze, az ma informális, azaz nem hivatalos kapcsolatban szinte természetes. Egykor cirkalmas megszólítások kellettek ahhoz, hogy levelet írjunk a mélyen tisztelt, nagyságos, főtisztelendő, excellenciás, etc. úrnak, asszonynak, ma sok levélben csak ennyi áll nagyon helytelenül: Tisztelt Cím!
De egy nem változott. A legnagyobbat – ahogy az Ószövetség hívja –: az Örökkévalót, a Mindenhatót, a Seregek Urát simán letegezhetjük. Istent senki se magázza, és neki nem is áll feljebb. Jézus ezt élezi ki, amikor ehhez valami egészen új szemléletet is hozzátesz: Ne képzeld és ne szólítsd Istent valami távoli, magas rangú hatalomnak, hanem lásd meg benne az Atyát. Szólítsd Őt Apának. Héberül: Abbá. Apa, apu, apuci.
Sokan talán értitek ezt, mert van róla tapasztalatotok. Tudjátok, milyen egy apuci, akivel lehet birkózni, focizni, aki ölébe vesz, és megvigasztal, ha elestem, akivel lehet beszélgetni a lányokról/fiúkról. Aki néha ciki, mert nem tud haladni a korral, aki rémes, mert tilt mindent, de mégis eljön értem hajnalban a diszkóba, mert nem akarja, hogy bajom essen.
És sajnos, lehettek páran, akiknek az apa egyet jelent a piával, a veszekedéssel, a félelemmel... vagy azzal a nagy űrrel, amit a hiánya jelent és a vággyal, hogy bárcsak lenne valakim, aki erős, akire felnézhetek, akiben megbízhatom.
Jézus jó apával, rossz apával, vagy apa nélkül felnövő embereknek mondja: Hívd Istent apucinak. Gondolj jó apádra, vagy arra, ami hiányzik belőle. Vidd a vágyaidat elé, és add oda neki bizalmadat.
Jézus másik merész tanítása Isten-apuval kapcsolatban az volt, amikor a mennyről beszélt. A mi apucink a mennyekben van. De hol a menny? Fent a menny, lent a pokol? Gagarin nem látta az űrben, tehát nincs menny, és nincs Isten. De amikor azt mondod, mennyei ez az íz, angyali ez a gyerek, amikor boldognak érzed magad és az egekben röpködsz, akkor nem a mennyben vagy?
Jézus azt mondja: Isten országa – azaz a mennyország – közöttetek van, bennetek van. Isten országa egy olyan dimenzió, amely túl van a mi tér-időnkön. Egy ezek fölött álló dimenzió. Kvantumfizikusok agyalnak ilyeneken, de még nekik is magas. A tény az, hogy mégis érzékelhetjük ezt a valóságot, méghozzá egyáltalán nem bonyolult módon. Pusztán nyitottság kell hozzá. Bizalommal teli szív.
Példa: kisfiaim kisgyerek korukban minden gondolkodás nélkül ugrottak a kezembe, amikor a 7. lépcsőfokon álltak és kitártam a karom. Tudták, hogy bízhatnak bennem. Látták a szeretetemet, evidens volt számukra az ölelésem biztonsága.
Amikor az első lépcsőfokról mersz ugrani, akkor Isten alapjait ismered meg. Kitárul az első mennyország. Amikor egyre több bizalmat igényel tőled Isten, egyre merészebb dolgokban bízod rá magad, úgy lépsz feljebb/beljebb ebben az ismeretben egészen a 7. mennyországig, a legmélyebb ismeretig. Az Isten országa itt van köztünk/bennünk. Mersz ugrani Isten-apu karjaiba?
Atyánk! Köszönjük neked, hogy így hívhatunk: Apu. Sokan értjük ezt a szót, és jó nekünk, hogy van apánk. De van, akinek fáj, mert olyan, amilyen, mert nincs, mert hiányzik. Kérünk, vonj minket bizalmadba, oldd fel a bennünk lévő ellenérzéseket, és fokozatosan mutasd meg nekünk azt, ami ugyan láthatatlan, de megtapasztalható: a Te szereteted nagyságát. Kérünk. Ámen.


SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED!

 

Mit jelent az a szó, hogy szent? 10-ből 9 ember elsőre azt felelné: hát tökéletesen, tisztán élő ember. És rögtön eszünkbe jutnak a glóriás ikonok és középkori festmények ragyogó arcú hívőkről, akik azt gondoljuk, hogy valamiképp kiszálltak a hétköznapi életből, és mintha a föld felett jártak volna. Erkölcsi mércét alkalmazunk, és fel is emeljük ezeket az embereket a megvalósíthatatlan ideálok magasára, és ezzel meg is magyarázzuk magunknak, hogy mi miért nem lehetünk ilyenek. Pedig ezek az emberek nem attól lettek nagyok és szentek, mert tökéletesre csiszolták magukat, hanem azért, mert életük mélységeiben és magaslatain, örömeikben és súlyos életterheikben megtanulták, hogy az a szent, ami Istené. Az a szent, aki Istené.


Éppen ezért pl. a Szent Koronán lévő apostolok és szentek élete egy magyar király fején erősen arra kellett, hogy inspirálja az ország vezetőjét, hogy az életet jobbítsa, és döntéseit Isten szándékai szerint hozza meg.

Árpád-házi Szent Erzsébet vagy Szent Margit képesek voltak odaszentelni, odaadni magukat Istennek: családosan vagy egyedülállóan megmutatni a környezetükben élőknek Isten irgalmasságát, békéjét. Így odavitték az embereknek az irgalom és a béketeremtés cselekedetei révén magát Istent.




Nemhiába mondja Luther: Isten neve magában is szent ugyan, de mi azt kérjük ebben az imádságban, hogy közöttünk is szent legyen.
 

Ez vezette Benedeket vagy Ferencet is arra, hogy közösségbe szervezze az embereket, és testvéreknek nevezzék őket. Hogy közöttük is megjelenjen a Szent Isten. Ezért mosta Szent Ferenc a leprás testét, ezért énekelt és prédikált a madaraknak, ezért épített újjá egy romos templomot a szegényeknek.



 




Ezért lépett ki az apácazárda falai közül Teréz anya, hogy haldoklókat itasson India nyomornegyedeiben, és adjon nekik egy utolsó szál cigit néhány jó szó és az evangélium mellé.szegényeknek. 
 Ezért indult el II. János Pál pápa, hogy Jézus igazi utazó nagyköveteként elvigye az Ő szeretetét több, mint száz országba. Ezért csókolta meg a földet bárhol, ahol kiszállt a repülőből, mert ezzel is kifejezte: Itt az Isten közöttetek. Elhoztam nektek Szeretetét.







Szent az, ami, aki Istené. Látszólag ezzel ellentétes a bűn, bűnös, mert ez meg azt jelenti, amiben nincs ott az Isten. Luther Márton viszont arra tanított minket, hogy ez a kettő dolog az ember életében egyszerre jelen van. Egyszerre vagyunk bűnösök, Isten nélkül élők, és szentek, azaz Istenéi.


Itt vagytok ti, itt vagyunk mi. Szentek és bűnösök. Isten hiányától szenvedünk és ezért bántjuk egymást, mert nem ismerjük a Szeretet igazi arcát. De Isten körbevesz, sajátjának tart minket, közénk jön, és meg akarja mutatni Szeretetét. Talán bennem, talán osztálytársad életén keresztül, tanáraid által, a hittanórán, a közelgő ádvent gyertyafényében, egy jó szóban, egy nyitott fülben, egy kézfogásban, egy kinyíló Biblia lapjain, az ima csendjében... Itt vagyunk mi. Szentek és bűnösök. Bűnösök, de Isten számára szentek.
Szenteltessék meg a Te neved, Uram. Jó, hogy láthatatlanul is jelen vagy köztünk. Kérünk, szeress magadhoz minket, hogy megérezzük és meglássuk, hogy tieid vagyunk, szentek vagyunk. S bár lehet, hogy nincs még glóriánk, nem is akarjuk fényezni saját dicsőségünket, csak egyszerűen meg szeretnénk fürdeni a Te fényedben, a Te békédben, a Te jó dolgokra serkentő közelségedben. Vezess ma minket úgy, hogy egy egészen egyszerű dologban megmutathassunk Téged. Ámen.

JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!


Isten szívünk mélyén keres otthont magának, és minden korlátot, gátat, akadályt elsöpör, eltakarít a felénk tartó útjából. A bűnbocsánat pontosan ezt jelenti. Minden Isten nélkül való dolog – gondolat, szó, tett, szándék, döntés, az egész állapot, amiben úgy élünk, hogy nem vesszük figyelembe Istent, és utána szenvedünk ettől –, mindezt Isten kinyújtott keze révén áthidalja. Eljön hozzánk. Itt van. Ez advent lényege, és a mi reményünk.
Miatyánk 2. kérése: Jöjjön el a Te országod! Amikor ezt kérjük Istentől, akkor igazából azt kérjük, hogy segítsen észrevenni azt, hogy Ő itt van. Mert itt van, csak mi vagyunk rá vakok. Te is, én is. Annyi pillanat van életünkben. 1 nap = 24 óra = 1440 perc = 86400 mp. És mi ezt a 86400 mp-t elfolyatjuk úgy, mint a vizet fogmosáskor. Eltékozoljuk, kihagyjuk, elveszítjük. Pedig Isten folyamatosan itt van.
Advent ideje arra jó, hogy megértsük azt, amit Jézus hirdetett: Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa! = Változtassátok meg gondolkodásotok irányát! Forduljatok Isten felé, nyissátok ki szemeteket, szíveteket, vegyétek észre, hogy eljött!
Biztos viccelődtök jónéhányan mostanában azon, hogy idén nem is lesz karácsony, mert a maják világvégét jósoltak. Ha világvége nem is lesz, de az ő kozmikus időszámításuk szerint új naptárat kell venni. Egy 400 éves periódus (12. baktun) véget ér, és jön a következő. (a 13. baktun) Mi is újra és újra előveszünk egy új naptárat. Múlik az időnk. De vajon telik is? Teljesebbé lesz-e? Advent idején ezt a teljességet láthatjuk meg Jézusban.
Az ország szó jelentése elég nyilvánvaló. Ami az ország területe, ott van az állam vezetőjének jogi befolyása. Ha kicsi számára, próbál többet elfoglalni. Ami az ország területe, ott van az ő urusága, uralkodási joga. Isten országa, urusága, királysága nem földrajzi területhez kötött, hanem szívekhez. Ezért ha a Te szívedben nem foglalja el Isten a trónt, akkor nincs fölötted hatalma. Akkor majd más uralkodik fölötted. Egy ideig talán te, de aztán átveszik a hatalmat a pénz, a munkamánia, a szenvedélyek, a depresszió, a buli.
Advent tehát nem csak gyertyázásról meg ajándékvásárlásról szól. Személyes vonatkozása sokkal fontosabb: eljött hozzád Jézus, és szeretne életed Ura lenni. Hogy miért jó, ha valaki újra parancsol neked, amikor inkább szeretnél a magad ura lenni? Nehéz és jogos kérdés. Nem tökéletes a válaszom, de engem segít: Isten nem zsarnok, hanem olyan hatalom, aki a legjobbat akarja nekem, és a legjobbat akarja kihozni belőlem. Azt, akinek és amire teremtett. És uralkodásának mottója a Szeretet. A feltételek nélküli, önmagát odaadó szeretet. Arcképe pedig: Jézus.

Jöjjön el a Te országod, Urunk a mi életünkbe is. Nem vezérekre és főnökökre van szükségünk, akik területeket, időt, pénzt, energiát rabolnak tőlünk, hanem olyan Úrra, aki szeret, aki jót akar és jó felé vezet. Aki segít azzá formálódni, akik igazán mi vagyunk. Jöjj, Jézus, és legyen láthatóvá országod a mi szívünkben is. 


LEGYEN MEG A TE AKARATOD!

Legyen meg a Te akaratod! Hallottátok ezt a mondatot mostanában olyan szövegkörnyezetben, ami nem imádság volt? Ki az, aki a mai világban ki tudja, ki akarja mondani azt, hogy oké, ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem ahogyan Te? Oké, neked van igazad, nem nekem!
Tinédzserként belátni azt, hogy egy idősebb többet tapasztalt, és jobban láthatja a világ összefüggéseit, no elég kétséges. Amikor 16-17 éves voltam, és megtértem, és nagyon keresztény lettem, egyáltalán nem lettem belátóbb, mint a bulizós, kocsmázós osztálytársaim. Sőt, még meg is magyaráztam állításaim igaz voltát, hiszen a Biblia szavaival érveltem, az meg Isten Szava. Szóval én sokkal megalapozottabban látom a világot, és tudom, mi a jó, nemde?
A felnőttek sem egyszerűbbek ám! Amikor az ember a maga kezébe veszi önmaga megvalósítását: egyetemválasztás, párválasztás, házépítés, családtervezés... annyi ütközőpontot talál, ahányat csak akar. És minden érdekütközés, ellentét újra és újra előveszi azt a kérdést: kinek van igaza, kinek legyen meg az akarata, kinek a tervét valósítsuk meg. A puszta mindennapi együttélés, az otthonunk rendjének megszervezése, az időbeosztás tele van taposóaknákkal, hiszen először mindenki mást akar. De együtt élni azt is jelenti, hogy alkalmazkodni kell egymáshoz.
Ezért először kompromisszumokra törekszünk. Én is feladok a magam vágyaiból, te is feladsz, aztán csak sikerül együtt tovább menni. Ilyen elvileg a jó politika. Pluszért bevállalok némi mínuszt, de alapvetően nyerek.
A konszenzus ennél pozitívabb. Úgy jutunk közös nevezőre, hogy senki sem veszít, hanem addig tárgyalunk, míg mindannyian elfogadunk egy, a saját elképzeléseinket és a másik elképzeléseit is magába építő, de együttesen jobb elképzelést. Nincs mínusz, csak plusz.
De mit kezdjünk ezzel: Legyen meg a Te akaratod!? Ez hogyan lenne nekem jó, ha az enyém nincs benne? Itt most nem emberi együttélésről van már szó, hanem arról a relációról, amikor Te és Isten hogyan vagytok egymással. Amikor Jézus erre tanít, akkor nem azt mondja: kuss, itt én parancsolok, tehát nem megtörni akarja a vágyainkat és akaratunkat, hanem meg akar tanítani minket arra, hogy a legjobb az, amikor önmagadat – vágyakat, szándékot, döntést, akaratot – Isten kezébe teszed le. Ez nem lemondás önmagadról, hanem önmagad odaadása Istennek, aki teremtett téged, és aki tudja, mi a legjobb neked. Nem csak jó, de a legjobb!
A kompromisszum: kézfogás.
A konszenzus: ölelés.
Az odaadás: nyitott tenyér.

Ima: Istenünk! Nehéz leckét adtál ma nekünk. Nem olyan egyszerű ám csak úgy engedni, letenni a Te kezedbe terveinket, sziporkázó ötleteinket, álmainkat, amikor próbálgatjuk szárnyainkat, és szeretnénk magunkat megvalósítani, megtapasztalni az életet és döntéseink súlyát. Segíts minket abban, hogy fiatalságunk és önállóságunk vágya ne akadály legyen feléd, hanem inkább bátor lépés arra, hogy kipróbáljuk a Te akaratodat, hogy beletekinthessünk a Te velünk való terveidbe. Ámen.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése