Megtapasztalás - másnapos karácsony

IGEHIRDETÉS KARÁCSONY MÁSNAPJÁN KISKŐRÖSÖN
 
Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg, hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr.” Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet, és a jászolban fekvő kisgyermeket. Amikor meglátták, elmondták azt az üzenetet, amelyet a kisgyermekről kaptak, és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik. Mária pedig mindezeket a dolgokat megőrizte, és forgatta a szívében. A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik. (Lukács 2,15-20)

Mint minden nagy ünnepünk – karácsony, húsvét és pünkösd – két napos, melyeknek első napja az Istené, második napja az emberé. Első napon arra figyelünk, mit tett Isten. Második napon arra figyelünk, hogy nekünk mi a dolgunk. Tegnap beletekinthettünk Isten munkájába, hogy hogyan ér össze a menny a földdel, hogyan nyílik meg az ég, s jön közénk Isten – mindezt tettük passzív figyelemmel. Most megmozdulnak az események, megmozdul a kép, és nem kényszerből, hanem önszántából mozdulnak az emberek. A pásztorok, kik eddig figyeltek, hallgattak, most aktivitásba lendülnek, elindulnak, hogy tettekkel, lépésekkel egyre közelebb kerüljenek a Megváltóhoz, az evangélium személyes megismeréséhez.

Az ünneplésünk második napja is hasonló. Már-már szűnik a nagy fényesség, tompulnak a díszek, alábbhagyott a vágyakozás és várakozás, minden titok kiderült, az ajándékokat kibontottuk, az ünnepi sütemény megszáradt, s mi kilépünk az ünnep varázsából a hétköznapokba. Indulunk, hogy újra felvegyük/elkezdjük a munkát, s menjen minden a maga megszokott kerékvágásában.

A pásztorok is útnak indultak, de nem a megszokottba, hanem a személyes meggyőződésük éltető erőterébe. Számukra nem volt elég hallani, hírül kapni, hogy született valahol egy Megváltó. Felkerekedtek, hogy saját maguk győződjenek meg róla. Ma ez az üzenet: Járjunk utána, keressük és kutassuk föl, hogyan és mi módon születhet meg bennünk az Úr Jézus Krisztus. Ne elégedjünk meg a hallgatással, a meghallgatással. A pásztorok elindultak Betlehembe, a kenyér házába, mert úgy kellett számukra a meggyőződés, mint éhező embernek egy falat kenyér. Szükségük volt az ünnep fényére a hétköznapokban is.

A Jézusba vetett hitünk úgy válhat élővé, elevenné, hétköznapokat átformáló erőtérré, ha vesszük a fáradtságot, és meg akarunk győződni arról, hogy mindaz, amit az angyalok, vagy mindaz, amit a lelkész a szószékről mond, az igaz. Az valóság. –  Eszembe jut egy igen primitív összehasonlítás, mely emberi természetünket világítja meg: kétkedő, hitetlen, sőt gyakran még magukat hívőnek tartó emberek is gyakran mondják, hiszem, ha látom. Hiszek Istenben, ha ezt meg ezt megteszi. Ellenben ha hallunk valakiről egy szaftos pletykát, azt azon nyomban készpénznek vesszük, eszünk ágában sincs megkérdőjelezni. Mindez csak azért mondom, mert hogy mi a valóság, arról jó, ha mi magunk győződünk meg. Jó, ha utánajárunk, elindulunk a személyes találkozás felé, mint tették azt a pásztorok.

Így elindulhat Isten felé a megtört szívű lélek, hogy megtapasztalja Jézus vigasztalását. Elindulhat a megterhelt szívű, hogy megtapasztalja az Úr erejét. Elindulhat az alacsony önértékkel bíró, hogy Istentől egészséges önértékelést nyerjen. Elindulhat a félénk, hogy bátorságot nyerjen. Elindulhat a kétkedő, hogy válaszokat találjon.

Azt hiszem, a pásztorok nem kaphattak nagyobb ajándékot, mit azt, amiről így ír a Biblia. Mindent pontosan úgy hallottak és láttak, ahogy ő megüzente nekik. Ajándék, ha hitünk nem elmélet és filozofikus eszmefuttatás csupán, hanem megtapasztalás. Isten jelenlétének a megtapasztalása az életemben.

Volt egyszer egy kutató, aki hosszú útról tért haza. Tanítványai türelmetlenül várták, vajon hogyan önti szavakba élményeit, azokat az érzéseket, melyek elárasztották szívét, amikor lélegzetelállító szépségű virágokat pillantott meg, s amikor a dzsungel éjszakai neszeit hallgatta. Hogyan mondja el, hogy mit érzett, amikor megérezte a vadállatok közelségét, vagy amikor a veszélyes partok közt evezett kenujában. Erre ezt mondta nekik:

-         Menjetek, és fedezzétek fel ti magatok! A személyes élményeket és a veszélyeket semmivel nem lehet helyettesíteni.

De hogy valamilyen útmutatást adjon mégis, rajzolt számukra egy térképet. Erre tanítványai felkapták a térképet, bekeretezték és a falra akasztották. Készítettek belőle másolatot, s akinek volt ilyen térképe, már mind szakértőnek tekintette önmagát, hiszen tudták hol vannak kanyarok az úton, hol van folyó, az milyen mély és hol veszélyes. A térképet kívülről ismerték, de soha nem jártak azon a vidéken, ahol Mesterük. Volt ismeretük, de nem volt élményük.

Vajon a hitünk ismeret és tudás, vagy élményekre épülő eleven Istenkapcsolat? Rendelkezünk-e a pásztorok tettrekészségével és bátorságával, mellyel útra keltek, hogy személyesen megismerjék Megváltójukat? Ők nem elégedtek meg egy úticéllal, egy térképpel, hanem elmentek, és felfedezték maguknak az angyali üzenet igazát. Nem véletlen, hogy Máriáról is ezt olvastuk: mindezeket a dolgokat megőrizte és forgatta szívében. Ami megszólít, ami megtörténik velünk, az akkor lesz tapasztalattá, ha megérint belül. Tapasztal – tap/asztal. TAPasztal= tapintod, érzékeled, megfogod, nem mész el mellette, hanem hozzátapadsz. A tapasztalat hozzád tapad, megragad, hozzád ragad. Másrészt: tapASZTAL: az asztal a közösség jelképe, ha ami hozzád tapad, részeddé is válik, minden napon veled van (a világ végezetéig), akkor ez meg is határozza életed döntéseit, szokásait, szavaidat, gondolataidat.

Az ész vallása megelégszik a tudással és az ismerettel, az információval és a külsőségekkel. A szív vallása továbbmegy. Érez és tapasztal. Megőriz és cselekszik. Bizakodó és jellemformáló. Az ész vallása beszél, a szív vallása azt mondja: menj, és tapasztald! Menj, és lásd! Menj, és érezd át!

Az angyalok elmentek, a fényesség elmúlt. A kijelentés megtörtént. Isten közöttünk van! Elérhető mindenki számára. A kérdés az, hogy amikor felállunk innen, akkor minden következmény nélkül visszatérünk-e a hétköznapokba, vagy elmegyünk Jézushoz, megkeressük őt szívünk mélyén, hogy vele együtt éljünk – ne csak karácsonykor és vasárnap, hanem mindennap?

Vonzz magadhoz, Jézusom. Ne hagyd, hogy megelégedjem a Rólad szóló tudósításokkal, hanem buzdíts, hogy járjak Utánad. Keresselek Téged, tapasztaljalak meg Téged, megérintselek Téged, és elmondjam Neked, milyen jó volt, míg Hozzád eljutottam. Ámen.